#PLUSZ

Sziasztook! Tudom, hogy hatalmas csalódást okoztam, ugyanis esélytelenné vált, hogy tudjak részt hozni a betervezett időpontokban. És most sem részt hoztam, hanem egy novellát. Ebben semmi, bromance nincs ugyan, de meglehetősen sok munkám van benne. Nem hosszú, az átlagnál sokkal rövidebb. Kérek mindenkit, aki elolvassa, hogy kommenteljen. A szokásos dolgok fent állnak, nem kér google fiókat és nem kér megerősítést sem. Szimplán megírod és elküldöd. Ez a sztori egy picit Dreamy Girl-nek is íródott: Legyél erős drágám! Imádlak<33

Kellemes olvasást! xx, MB*

PS. Én sírtam az írás közben, szóval lehet kelleni fog egy részéhez zsebkendő.

Még annyi mindent…

Még annyi mindent mondhatnék neked, mégis egyetlen levelemben van benne mindenem. Minden, mit valaha éreztem, mi valaha átsuhant agyamon, poros polcok egyikére rakódva, hogy majd később foglalkozzanak vele. Eljött hát az idő, hogy megtudd, mi mindent mondhatnék még. 

Talán elmondanám, hogy mennyire szerettelek. Mennyire tartottalak téged, mindig is. Hogy mit érzek irántad még a mai nap is. Hogy a szívem minden alkalommal szárnyal, ha a közelemben vagy, mert te jelented életemben a napot, a holdat, s a csillagokat is.

Talán elmondanám, hogy mennyire tudtalak gyűlölni, téged, ki miatt 5 teljes hónapon át minden éjszaka álomba kellett sírnom magam. Már nem is álmodtam, hanem csak lebegtem az ébrenlét és az üres feketeség között. Már nem láttam színeket a holnapban, mert tudtam, hogy hiába akarlak én téged mindennél jobban, ha te nem szeretnél tőlem semmit. Egyetlen hozzám intézett szavadért képes lettem volna ölni, de ezeket semmiért nem mondtam volna a szemedbe, ahogyan azt sem, hogy még senki iránt nem éreztem annyi mindent, mint irántad.

Talán elmondanám, hogy mi hajtott egész idáig. Elmondanám, hogy mennyi mindent akarok még az élettől. Mi minden akarok megtenni, elérni. Hogy mennyire vágytam oda fel, a csillagok közé. Nagyon tudok szeretni, ezt már te is tapasztalhattad, hiszen sosem adtam fel a köztünk lévő kötetlen köteléket. Legalább így láthattad, hogy sosem adtam fel. Ha pofonvágott az élet, minden erőmet beleadva álltam fel. Nem érdekelve, hogy hányszor eshetek vissza ugyanoda, esetleg még mélyebbre. Akartam színész lenni, énekes. Akartam gyerekekkel foglalkozni, akartam híres sztárfeleség lenni. De tudd, hogy még egyik álmomról sem mondtam le igazán. Még mindig bennem él az, aki rózsaszín tütüben botladozott a balett órákon. Még mindig az vagyok, aki a palotában akart élni, koronával a fején, pusztán most már rájöttem, hogy a palotám a karjaid, és a koronám a gyűrű, amelyet álmaimban csakis tőled kaphatok. De te minderről semmit nem tudsz, hiszen eddig sosem mondtam el neked. Sosem mondtam el őszintén, mi mindent jelent nekem életben lenni, illetve hallgatni a dolgokról, melyek mélyen magamban eltemetve ugyan, de élnek. Ahogy a tüdőrákos ember tüdeje küzd a levegőért, úgy küzdenek a mélyre zárt titkaim a felszínre jutásért, hiszen minden, amit akarok az elfogadás. Hogy őszintén elfogadjanak. És, hogy végre semmi ne legyen a felszín alatt, csak felette.

Talán elmondanám, hogy mennyire küzdök azért, hogy megértsem másokat, hogy megértsem és elfogadjam őket én is olyannak, amilyenek. Mert képzeld, tudom milyen érzés éjt nappallá téve sírni azért, mert nem képesek értékelni azt, ami vagyok. Mert tudom, milyen az, ha meg akarnak változtatni. De ebben a világban ez egész eddig nem ment. Még én is megtettem. Ítélkeztem mások felett, jogtalanul és gorombán. Mert egy bunkó módjára, csak a felszínt néztem, holott tudnom kellett volna, hogy nem csak én vagyok, akinek igazi lénye a felszín alatt van. Pedig hajj, Istenem, hányszor kérdeztem én is magamtól, hogy „Vége van már? Kinyithatom a szemeimet?” – de nem voltam képes a fényt meglátni másokban. Így a végéhez közeledve, már mindent másképp látok. A dolgok, amiket nem tettem meg, ugyan mázsás súlyként nehezednek a szívemre, de már nem ítélkezem. Nincs többé „körbe-körbe”. Csak a számomra kijelölt úton haladok, nem letérve róla többé. Noha sosem tudom, hogy melyik döntés a helyes, de hallgatok a szívemre, hiszen mára már egészen jól összehangolódott az eszemmel.

Talán elmondanám, hogy mennyi mindent nem tudnak még rólam az emberek. Nem tudják, hogy milyen vagyok. Nem tudják, hogy miken mentem keresztül. Nem, nem tudják, hogy majdnem megerőszakoltak, amikor nyolc éves voltam. Nem tudják, hogy a szüleim állandóan részegen veszekedtek a fejem felett, én pedig a kiutat kerestem, ami sehol nem volt. Te sem tudod rólam ezeket, mert hiába bíztam benned, nem mondtam el. Istenhez fordultam, ahhoz, akire azt mondják, mindenen átsegít. De hol volt Ő, amikor megvertek az utcán? Hol volt Ő, amikor a családtagjaimat elveszítettem? Hol?! Miért nem segített rajtam?! Miért nem adott legalább egy jelet, hogy ne törjek össze annyira? Hol volt, amikor a legjobb barátnőm családja az éhség szélén állt, és nekem nem volt pénzem kisegíteni őket? Hiába kértem, hogy segítsen. Ne rajtam, engem hanyagoljon bátran, csak a számomra fontos emberek életét mentse meg! Gyógyítsa a rákosokat, adjon pénzt a szegényeknek, hogy legalább egy kicsit boldogok lehessenek. Én lemondtam magamról. A ruháimat a szegény barátnőméknek adtam, a kajámat azoknak, akiknek nem volt és a játékaimat szeretetszolgálatoknak. De mindezektől nem javult a saját életem. Anyámat otthon ugyanúgy megverte apám, amikor részeg volt, és rám ugyanúgy rám szóltak, hogy ne merjen eljárni a szám. Nem mondanám, hogy felhagytam hinni Istenben, mai napig hiszek és imádkozom. De akkor és ott nem értettem, hogy mi értelme van ennek, ha úgysem segít. Neked sem mertem elmondani, mikor bizonytalan voltam magammal kapcsolatban. Mikor éheztettem a testem, mert mások azt mondták, hogy csúnya és kövér vagyok. Mikor minden közös ebédünk után felszaladtam a mosdóba, hogy ujjaim hozzák a megkönnyebbülést számomra. Nem voltál mellettem, mert nem tudtad, hogy kellene. Nem tudtad, mikor meginogtam a saját szexualitásomat illetően. Te nem voltál mellettem, de ettől még teljes szívemből szerettelek.

Talán elmondanám neked, hogy mindez a sok rossz, jó tapasztalatszerzés volt. Ugyan nem lettem leszbikus, sem biszexuális, de megtanultam őket is értékelni. A legjobb barátom egy meleg fiú lett, aki saját magával küzdött, hiszen apja kitagadta volna, ha megtudja. De én mindvégig mellette voltam. Megvédtem mindenkitől, aki obszcén szavakkal illette, mellette voltam jóban és rosszban. Ő pedig elmondta nekem, hogy nem olyan rossz az, hogy ilyen életem van. Nem rossz az, hogy beteg vagyok és egész idáig lelki nyomoréknak számítottam, ha képes vagyok hinni Istenben, és egy szebb holnapban… Ha képes vagyok még szeretni az általad darabokra tört szívemmel, akkor az minden, amire szükségem lehet a jövőben. És tudod mit? Igaza lett. Mert mai napig azokkal a törött darabokkal szeretlek, és mai napig azokkal a sebekkel a csuklómon, - amit a pengék és egyéb hegyes tárgyak okoztak - vagyok képes kapaszkodni, az új holnapért. És a megrendületlen hitemmel vagyok képes harcolni a szebb jövő érdekében. 

Talán elmondanám végül, hogy te se add fel, mert nem éri meg. Lehetsz bármennyire magad alatt. Ne hidd azt, hogy senki nincs melletted, mert bár én nem vagyok ott, hogy fogjam a kezed, mindig is figyeltelek. És bár egymáshoz sem szólunk, mert szerinted nincs közös témánk, nincs miért beszélnünk, én mindig figyellek és látom, ha zuhansz. Hidd el nekem, nem éri meg feladni. Te más vagy, mint a többiek? Igen. Mindenki más. Senki nem egyforma, de ez nem ok arra, hogy gyűlöld magad. Épp ennek kéne oknak lennie, hogy szeress. Magadat és másokat is, egyformán. Annyi lehetőség áll még előtted is, nem dobhatod el ezeket csak úgy. A sok bántás egyáltalán nem ok arra, hogy ezektől az élményektől megfoszd magad. Igen, vannak emberek, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy milyen nehéz egyesek élete, hiszen ők mindent megkaptak. Igen, lehet, hogy tökéletes az élete, de a tiéd is az lehet, ha értékeled. Állj fel te is a földről, és ne hagyd magad tovább zuhanni, hiszen itt az idő, hogy többé ne csak tetessük a boldogságot, hanem át is éljük. Hiszen mikor fogjuk végre abbahagyni a színészkedést, és élünk boldogan, ha nem most, amikor a legnagyobb szükségünk van rá? Mélyen magadban neked is tudnod kéne, hogy mindig is melletted álltam, és melletted is fogok. Ahogy mindenki mellett, akinek szüksége van a segítségre, hiszen mire mindennek vége lesz, engem már nem fognak majd láncok szorítani a földhöz, hiszen már elszámoltam magammal, mert még annyi mindent meg kell mutatnom a világnak, és ez csak úgy fog menni, ha mindent, ami maradt belőlem, arra fordítom.

Utolsó sorban pedig, talán elmondanám neked, hogy lassan elhalványulva, magamat elengedve, odaadnám neked.  Most már tudom, hogy vége van, így nincs mit veszítenem… Elmondanám neked, hogy még mindig szeretlek.